18.

- Áh, hát megjöttél. – csapja össze tenyerét Jin. Odasétál hozzám, végig mér, aztán gyengéden leültet egy székre, ami az Ő „trónja” mellett van. Nem merek Kamera nézni, pedig tekintetét magamon érzem, de tudom, hogyha egy pillantást is vetnék rá, nem lennék képes koncentrálni a feladatomra.

- Engedd el. – szólítja meg Jint.

- Dehogy engedem. – legyint. – Na, itt akarjuk fecsérelni az időt? Kezdjünk bele, túl akarok esni rajta.

- Félsz? – erre felkapom a fejem. Mintha csak tőlem kérdezte volna.

Jin egy hangosat nevet, mire az őrök is felkacagnak.

- Tőled? Ugyan már Kame. Ne nézz ostobának! Miért félnék én tőled? Egy egyszerű halandó is erősebb nálad.

  Erre Kame horkant egyet. – Látom, nem ismersz. A te veszted kedves Jin.

- Elég lesz! – pattan fel a székéből Jin. – Menjünk. – a kezébe dobják a fegyverét, amit ügyesen elkap. Int az őröknek, kik azonnal megragadják Kamet és Jin után lökdösik. Engem is elkap az egyik, de mikor meglátom, hogy Ő azaz őr a börtönből, megnyugszom.

- Na, hogy van? – suttogja előrefelé nézve.

- Azt hiszem még jól, bár kissé izgulok.

- Nem szabad, mert eltévesztheti…

- Hm? Ja, hogy azt. – kapok észhez. – Kérdezhetnék valamit?

- Nyugodtan.

- Miért segít nekem?

- Mert szeretném, ha nyugalom lenne, és nem kéne rabszolgamunkát végeznem.

- Értem. – bólogatok.

- Asato! Ne beszélgess a vendégünkkel. – már épp nyitottam volna a számat, hogy megvédjem az őrt, de túl késő. Egy lándzsa áll ki hasából, a vért köhögi fel, lassan térdre rogyik és elterül. Annyira megijedek, hogy hátrahőkölök és sikítok egy nagyot. – Na mi van édes? Csak nem félsz? – arcához húzza az enyémet az államnál fogva és egy csókot lehel az ajkamra, de én ellököm magamtól. Kame ráveti magát, a földön kötnek ki mindketten. A páncélosok egyből rávetik magukat Kamera, hogy leszedjék a féltett vezérükről. Jin dühösen kel fel a földről, egy erőset behúz Kamenak, kinek ennek hatására a szeme alatt kétszer nagyobbra duzzad az arca.

- JIN! – olyat belerúgok a sípcsontjába, hogy egy lábra állva ugrál.

- Teee… - megint nekem akar esni, de megállítják.

- Uram, hagyja. – meghajol illedelmesen az őr előtte.

- Igaz is. – megigazítja rongyos ruháját. – Menjünk.

Egy nagy udvarba érkezünk, ahol már egy szép kis tömeg gyűlt össze. Egy dobogóra kísérnek fel, ahol leültetnek egy hasonló székre, mint bent az épületben. Kecsesen helyet foglalok, majd körbevesznek a többiek is, aztán Jin is feljön a porondra, majd beáll a közepére.

- Minden egyes emberemet kérem, hogy érezze jól magát. Aki ellenem mer szólni egy szót is, azt azonnal lefejeztetem. – hangoztatja. – Most, hogy elérkezett az idő, hogy megmérkőzzek Kamenashi Kazuyaval, úgy érzem, el kell mondanom pár dolgot. Bár úgy gondolom, én fogok kikerülni győztesen, ha mégsem így lesz, úgy döntöttem nem lesz uralkodója a Pokolnak. – erre mindenki nyüzsögni kezd. – CSENDET! Még nem fejeztem be. – megvárja, míg lehiggad a nép, aztán nekifog újból. – Szóval, amint már mondtam, nem lesz uralkodója, de ennek 1 a 10-hez az esélye.

- Csak ennyit adsz nekem? – mosolyog Kame.

- Nem is kapnál tőlem több esélyt. Ameddig ez van velem. – kihúz egy elég nehéznek látszó kardot a tokjából. Az élei nagyon élesnek látszanak, nemesacélból készülhetett.

- Ah, szóval te a fegyveredre hivatkozol. Nos, az nem minden. Tudod, egy harcnál nem csak a fegyver a fontos. Sőt, az a legkevésbé. Nekem szimplán két kezem van és egy késem, de attól tartok, simán legyőzlek. – olyan ridegen mondja ez egészet, pedig ezzel a beszéddel csak jobban felbőszíti Jint.

- Oh, igazán? Hát mutasd be. – int Jin a mellette levő katonának. Ő félénken, de lemegy az emelvényről és Kame elé lép. Elő akarná venni a kardját, de mire megfogja a markolatot, a kés már a testébe helyezkedik el. Jinre nézek, hogy lássam reakcióját. Mintha félelmet látnék arcán, de csak egy pillanatra, aztán komolyra vált. – Nem rossz, de ennél több kell ahhoz, hogy túléljél.

- Elkezdhetnénk már végre? Nem akarom elfecsérelni az időmet ilyenekre. Éhes vagyok. – kihúzza a kést a férfi testéből, beletörli a vért a ruhájába, majd beáll az előző pozíciójába.

- Ahogy óhajtod. Látom hamar meg akarsz halni. – lelép a tettek színhelyére Jin, minden lépését követem, és várom, hogy valami váratlan történjen, de nem jön.

Meghajolnak egymás előtt, egy percig még kerülgetik egymást, aztán Jin nekiront Kamenak a karddal, ami elől ügyesen kitér. A nézők tombolnak, így alkalmam adódik meglógni, és keresni egy nyugis helyet. Lelépek az udvarról és beszaladok a kastélyba, majd egy felfelé vezető lépcsőn felszaladok.

 - Ez az! – bokszolok bele a levegőbe. Olyan magasan vagyok, hogy a lelátóról mindenkit látok, aki az udvaron van. Kame még épen van, és Jinen se látok nagyobb sérüléseket, viszont már látom rajta, hogy fáradt. Előveszem a fegyverem, kitámasztom és beállítom, hogy pont feléjük legyen. Már csak várnom kell a megfelelő pillanatig.

  Tíz perce ülök és figyelem őket, de még mindig semmi. Már épp kezdtem volna feladni, hogy ennek bármikor is vége legyen, amikor egy üvöltésre leszek figyelmes. Háttal álltam a csatatérnek, így amikor nagy reményekkel fordultam vissza, hogy megnézzem mi történt, csalódnom kellett.