12.

- Ki vagy te? – vetem oda kicsit sem magabiztosan. Ajkaim megremegnek, mikor kiejtem a szavakat, az emberforma szörny pedig ki is nevet. Tudja, hogy félek.

- A legszörnyűbb rémálmod. – elindul felém szélsebesen és megragad. Körmeit belevési az alkaromba, nem tehetek ellene semmit, védtelen vagyok. Kame teste a földön fekszik, eszméletlen.

- KAMEEEEE!!!! – ordítom neki teli torokból, de semmi. A fájdalom, mely belenyilallt a karomba megbénít, könnyeim kicsordulnak, fogaimat és szememet összeszorítom. Meleg vér folyik végig a karomon, ami aztán lefolyik a földre. – M-m-mmit a-akarsz t-tőlem? – préselem ki a szavakat a fogaim közül.

- Téged kedvesem. – kitépi a mancsát a karomból, a véremet lenyalja ujjairól. – Nincs is finomabb dolog a szűz angyal vérénél. – beleborzongok.

- Szóval már nem csak arra kellek, hogy megkurjatok, mi?

- Eltaláltad drágaságom. Most pedig velem jössz.

- SOHA! KAMEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE!!!!!!! – oda akarok hozzá szaladni, de az ördög kigáncsol.

- A-a. Őt elfelejtheted, már nem él. – bár ne lenne igaza, de ahogy végig nézek, mozdulatlan, merev testén, olyan… olyan halottnak tűnik. Már nem tudom, mi fáj jobban, a karom, vagy a szívem. Minden esetre mindkettő cafatokban áll. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy itt mindennek vége. Kame nem hallhatott meg csak ennyitől, biztos csak eszméletlen… Vagy mégse?

- Nem, nem lehet… - suttogom.

- Pedig vége aranyom, na, gyere. Elviszlek.

- Kopjon már le rólam. – lököm el magamtól. Nagy testével hátra tántorodik, arcán megjelennek a mérges arcvonások.

- Most azonnal velem jössz, vagy megöllek.

- Nem halok meg, nyugodtan öljön csak meg! Itt vagyok, csakhogy rajtam nem használ semmi. – olyan erővel kiabálok vele, hogy minden izmom megfeszül benne.

- Játszadozni akarsz? Hát legyen. – előveszi az ismeretlen fegyverét, mellyel célba veszi testemet. Előrántom a késemet, nem várok egy percet sem, bele dobom a fejébe. Bele is áll, de nem történik semmi. Mi van már?? – Kicsi lány, ez pedig nálam nem használ. – kivillantja ocsmány fogsorát. Kirántja fejéből a kést és ledobja a földre. – Ezt nem tanította meg neked ez a mihaszna, mi?

- Ő nem mihaszna! Nem, valóban nem tanította meg, de tudja mit? Nem érdekel, elbánok én magával akkor is. – nekiindulok, és a szívébe döföm a következő késemet. Megcsavarom benne háromszor és kirántom. Megint semmi.

- Fel is adhatod. – ekkor tökön rúgom, mire összehúzza magát.

- Nem, nem fogom. – elveszem tőle a fegyverét, amit a tarkójának szegezek. – Na, mi van? Csak ennyit tudsz? Szánalmas vagy, ugye tudod? Csak a szád járt, te faszfej. – nem tudom, hogy működik ez a vacak, csak meghúzom a ravaszt, és egyenest átfúrja a nyakát. Fél percig még a lábán áll, majd összeesik. A lábamra dől. Kihúzom alóla, lebaszom a földre a fegyvert és odasietek Kamehoz. A feje alá nyúlok, megsimogatom arcát, ajkát, szemhéját. Szívéhez hajolok, lassú, egyenletes szívverése van, de a lényeg, hogy egyáltalán van. – Kame. – suttogom a fülébe. – Kame, ébredj fel. Hallod?

- Nem baszki, süket vagyok. – tátogja. Ez az! Már megint a Mr. Őbunkósága szólalt meg.

- Jól van, ha akarod, itt is hagyhatlak. Annyira UTÁLLAK! Most mentettem meg az életed konkrétan, te meg itt… Áh… nem is firtatom tovább.

- Jó, bocsi. Mi történt? – kinyitja szemeit. Megpróbál azonnal felülni, de a hasában levő fájdalom visszarántja a földre. Törökülésbe leülök mellé, fejét belehelyezem ölembe és elmesélem neki, mi történt az elmúlt negyed órában. Megdicsér, amiért ilyen ügyesen elbántam a szörnnyel.

- Kapok is érte valamit?

- Talán. – egy percre se veszem le tekintetem szemeiről. Csillognak. Elkezdek közeledni ajkaihoz, melyet kicsi résre nyit. Belenyalok, hogy megízleljem újból édeskés nyálát. Érdekes így, fejjel lefelé a csók, de tetszik ez az újítás.

- Nagyon féltem, hogy elveszítlek. – mondom, miután újból egymás szemét fürkésszük.

- Én meg attól, hogy itt maradsz egyedül.

- Szeretlek. – félve ejtem ki ezt a szót, mintha meg lenne tiltva, hogy kimondja az ember. Kame elmosolyodik, de nem válaszol rá, csak újból megcsókol. Nagyon remélem, hogy ez nála azt jelenti, hogy Én is!

- Csinálok neked ebédet. – két órája, hogy lezajlottak a dolgok. Kame viszont még mindig nincs valami jól. Fáj a hasa, pedig kívülről nem látszik semmi, rettegek attól, hogy valami belső vérzése lehet.

- Hagyjad, nem vagyok éhes.

- Enned kell! Legalább csak egy kicsit. – kelletlenül, de belemegy. Főzök neki egy egyszerű levest.

  Leülök az ágya mellé, majd lassan megetetem vele. Ahogy gondoltam, a háromnegyedét otthagyja, de a lényeg, hogy valamennyit evett.

- Nem rossz amúgy. – teszi hozzá, miután visszautasította a következő kanál levest.

- Lehetne jobb is. – megeszem azt, ami már neki nem kellett.

- Hozz fáslit, átkötöm a karodat, mert átázott a kötés. – egymást ápoljuk. Odaadom neki a fáslit, letekeri a karomról az előzőt és elszörnyülködök a látványban. Húscafatok lógnak mindenhonnan, hol fekete a bőröm a megszáradt vértől, hol pedig lila vagy hófehér. Felkavarodik a gyomrom, mikor meglátom a csontomat.

- Rosszul vagyok, gyorsan tekerd rá, kérlek. – elfordítom a fejemet, közben megérzem a karomon az anyagot.

- Kész. – megsimogatja az éppen maradt felkaromat.

Magamba meredek. Mi lesz akkor, ha le kell vágni? Ez már tuti nem jön helyre. Ilyen mély sebeket még életemben nem szereztem.

- Le kell vágni. – kimondom a tényt.

- Dehogy kell! Meg fogsz gyógyulni. Még az ujjaidat is tudod hajlítani. Addig örülj, ameddig tudod mozgatni a végtagjaidat.

- Akkor meg elvérzek. Nézd már mennyire átázott a kötés.

- Már eléggé megalvadt a véred. Csak néhány helyen szivárog még. Shi Sung, nyugodj meg. – odahúz magához. – Nem lesz semmi baj.

- Már az is baj, hogy itt vagyok. – pityergem.

- Ne hisztizz! Oka van annak, hogy itt vagy.

- Ja, egy múltbéli semmiség az oka, amiért itt döglök és nem a mennyben. Azt se tudom, mit tettem!

- Rá fogsz jönni, hidd el.

- De nem akarok rájönni, én veled akarok maradni. – nyakába fúrom a fejem. Kulcscsontjánál ökölbe szorított kézben tartogatom a már rongyosra fújt zsebkendőmet.

- És továbbra is azt akarod, hogy ilyen szörnyetegek támadjanak ránk? Ezek a nagy dögök viszont képesek megölni minket.

- De ez az egész csak azért megy, mert Én még szűz vagyok. Viszont, ha elveszteném…

- Nincs Ha. Nem fogom elvenni a szüzességed és kész.

- Akkor se, ha én azt akarom?

- Nem. – idegesít, hogy folyton visszautasít. Nem tudok beletörődni, megjegyzem magamnak, hogy addig fogom csesztetni, amíg meg nem törik.

11.

Miután elkészíti nekünk a rántottát, leülünk és a kis asztal közepére lerakja a serpenyőt. Se tányér, se semmi, úgy esszük villával a serpenyőből. Miután befalom a felét, jövök rá, hogy én valójában mennyire is voltam éhes.

- Aha, és még te filóztál azon, hogy akarsz-e enni, vagy sem. – néz rám jóllakottan Kame. Ki is gombolja nadrágját, és ingjét. Rátévedek újból arra a helyre, ahol legnemesebbik részét tartja, megint azon kapom magam, hogy elbambultam. Kame csak elneveti magát az egészen, mikor rájön, mit is nézek. – Hé, figyelj Shi Sung. Minden képen a mennybe akarsz menni? Mert ha akarod, megronthatlak, de ha elkezdesz nekem nyafogni utána, hogy nem tetszik neked itt, akkor esküszöm, kinyírlak.

- Haha. Nem tudom, mi van velem Kame. Ennyire még sose éreztem ilyet, soha nem voltam kanos. Huh, ez de furán hangzott az én számból.

- Pedig aranyosan mondtad. Hidd el nekem, hogy sokkal rosszabb a helyzetem, de ezt már elmondtam. Kívánlak Shi Sung! Mióta megláttalak az eresz alatt és voltál oly bátor, hogy bejöjj a házamba.

- Először furcsának tartottalak, de én is elég hamar rájöttem, hogy… kellesz nekem.

- Na, eldöntheted mit akarsz, én feladtam neked.

- Téged akarlak. – tátogom. Erre azonnal ördögi mosolya jelenik meg tökéletes arcán.

- Biztos? Jól átgondoltad?

- Ha ezek után veled lehetek örökre…

- De akkor is itt lesznek más ördögök is.

- A foszladozó népség nem érdekel. Meg tudom magamat védeni, mellesleg azután már amúgy se kellenék nekik.

- Te csak azt hiszed. Attól még ugyanolyan szép maradsz. – megint bepirosodik orcám.

- Akkor is itt leszel Te. Mindenkitől meg tudsz védeni.

- Van még hova fejlődnöm, de neked is. – előre dől, összekulcsolt karjaira támaszkodik, melyek az asztalon pihennek. Én ugyanígy teszek, alig pár centire van fejünk, farkasszemet nézünk.

- Akkor gyere és mutass meg pár gyakorlatot. – perverzkedek. Orrunk összeér, már olyan közel vagyunk egymáshoz, de nem siettetünk semmit.

- Ez most nem egy hétköznapi edzés lesz, az biztos. – feláll és kimegy az udvarra. Tudhattam volna, hogy megfutamodik, még mielőtt cselekedhettem volna. Megérzem a nedvességet a bugyimon, hirtelen elkap az ideg. Csak játszadozik velem, és ez teljesen kikészít. Kirontok a kertbe, ahol Kame egy szál nadrágban valami bottal hadonászik. Mozgása viszont erős, és tudatos, tudja, mit csinál.

- Utállak.

- Már megszoktam.

- Miért kell ilyen… ilyen taplónak lenned? Csak játszadozol az érzéseimmel.

- Nem, te ezt nem értheted.

- Miért? – lehiggadok, ő is megáll. Felém fordul, vesz egy mély levegőt és kiböki.

- Mert féltelek. – szíven ütöttek szavai. Értetlenkedek pár sort magamba, végül felteszem a kérdést, ami először eszembe jut.

- Mitől?

- A Pokoltól, a rothadó ördögöktől, de legfőképpen magamtól.

- Hogy MI? Tőled miért kéne félnem?

- Én… ne értsd félre, még nem voltam senkivel, de ez minden ördöggel így van…

- Te!? Mond már!

- Szóval én teljesen más vagyok az ágyban. Ha elkezdjük, nincs megállás.

- Nem baj.

- Most ezt mondod, de miután egy héten keresztül minden nap akarlak, és esetleg meg is kaplak… Hidd el, hogy egy idő után megunnád a dolgot. Megunnál engem.

- Csak vissza tudod fogni magad. Akaraterő az egész.

- Sajnos az már nem elég.

- Hát, akkor lövésem sincs, de Kame – odalépek hozzá, felemelem állát, hogy lássa, nem hazudok – én akarlak. És többet nem mondom el, ha most nem kaplak meg, én… én megölöm magam. – erre röhögni kezd.

- Édesem, te már meghaltál. Legközelebb 100-120 év múlva hallhatsz csak meg, ha itt vagy a Pokolban, de akkor végleg. Lelked nyugovóra fog térni.

- Szóval ez a Pokol, Menny dolog, egy ilyen második élet szerűség? – esik le.

- Igen.

- Ááhh… Értem, de megint eltértünk a lényegtől.

- Tuti biztos vagy benne? – teszi fel a várva várt kérdést.

- Igen, akár a csillagokat is lehoznám, csak hogy végre… - rátapad a számra. Olyan hévvel csókol meg, hogy azt elmondani nem tudom. Egyik lábamat körülfonom derekán, vállain átdobom karjaimat. Izzadt testéhez hozzátapadok, nedves hajába kezdek turkálni. Csípőjét neki löki érzékeny pontomhoz, ezzel elindítva bennem egy zsibbasztó érzést. Letépi rólam a felsőmet, szanaszéjjel szakad, a poros földön kötnek ki cafatai. Elszakad tőlem, hogy kifújja magát pár percre, majd újból rám mászik, de egy dörömbölés megzavar minket. Összerezzenek, azonnal előkapom a késemet, mely még mindig a combomon ékeskedő fegyvertartóban van. Kame is kezébe veszi az előbb elhajított botját, maga elé tarja magabiztosan. A bejárati ajtó felől jött a zaj. Kame elindul a hátsó ajtóhoz, hogy benyisson a házba, de mikor ráteszi a kilincsre kezét, egy erős valaki kitépi helyéről azt, ördögöm meg hátra repül. A felkavarodott portól nem látom támadónkat, csak csendben várok míg leülepszik. Meglátom körvonalait, de ez egyáltalán nem emberforma, sokkal inkább, egy nagy… nem, az nem lehet…

One Shots

http://hyorin-shots.blogspot.hu/2012/06/annyeong.html One Shottjaim továbbá itt lesznek ^^

Újabb One Shot :3

Igen, megint egy Chanyeolos :$ De ez durvább lett, szóval, akit érdekel, annak itt a link: http://phoenixcanteleport.blogspot.hu/p/chanyeol-one-shot-2-verision-18.html Jó szórakozást ^^

10.

-Ébren vagy már? - suttogom Kame fülébe, aki erre összerezzen.
- Neked köszönhetően igen. - ennyit a kedvességéről.
- Ne kezd már megint, csak akartam szólni, hogy itt valami nem stimmel.
- Mer? - támaszkodik rá a könyökére.
- Ez eddig nem ilyen volt. - nyomom a rózsát az orra alá. A virágok egytől egyig fehérek voltak, kívéve kettőt, melyek olyan feketék, mint a korom.
- Hmpf, ez különös.
- Ez miért ilyen?
- Jó kérdés. Valami oka biztos van, de szerintem nem lehet nagy jelentősége.
- Úgy legyen, de ha mégis...
- Nyugodj meg, semmi értelme itt aggódni. Ma akarsz edzeni amúgy?
- Nem, ma csak egy dologhoz van kedvem, mégpedig pihenni és hallgatni a történetedet, hogyan is kerültél ide.
- Elmesélek mindent, de előtte had halljam, mi is volt tegnap.
- Ja, hogy az? Hát kimentem, mert megint felkurtad az agyam, aztán rám támadt egy ördög, de megöltem.
- Na, az már valami. Ügyes vagy. - mosolyával jutalmaz meg, amit nem gyakran látok. Jól esik, hogy büszke rám.
- Köszönöm, de most mesélj, hogy is volt ez?
- Először is még mielőtt belevágnék, ugye nem vagy éhes?
- Nem. - kicsit az vagyok, de most sokkal jobban lefoglal a történet.
- Úgy kezdődött az egész, hogy egy elég szegény családból származtam a Japán szegény negyedeiben laktunk, nem volt kajánk, így rákényszerültünk a lopásra. Már akkor tudtam, hogy az egész életem így fog lezajlani, és talán az egyik nap elkapnak a lopásokért, de nem így lett, vagyis nem egészen így. 17 voltam, amikor anyám elküldött a piacra, de ehelyett, elmentem és azt a kevés pénzt megdupláztam kockázással. Végignyertem, mert a kockáim sarkát úgy csiszoltam, hogy mindig a hatod oldalára essen le. A negyedik menet után rájöttek mi is a probléma, ezért elkezdtem menekülni, de csak az utca sarkáig jutottam. Ott, egy sikátor kellős közepén főbe lőttek. - nehezére esik felhántogatni a múltat számára, de átérzem fájdalmát.
- És mikor gyilkoltál? - izgatottan várom a folytatást.
- Betörtem egy lakásba, hogy elraboljak pár dolgot, amit aztán eladhatok. Pechemre otthon volt az asszony és a férje is. Nagy dulakodásba törtünk ki, már majdnem elájultam, miután a harmadik öklöst kaptam a pofámba, aztán végre sikerült elvágnom a férfi nyakát. A nő kétségbe esett, sírt, ordított. Lenyugtattam, mondtam neki, hogy nem bántom, ha nem hívja ki rám a rendőrséget. Elmondtam neki, hogy éj nem akartam ölni, és bennem is olyan bűntudatot kelletett ez eset, hogy halálom után se fogom feldolgozni. Ebben teljes mértékben igazam is volt. De visszakanyarodva a történethez, a lényeg, hogy nagy sírások közepette; mert ugye én is sírtam; megegyeztünk. Nem vittem el a nőtől semmit, csak békésen kisétáltam az ajtón és sírva haza botorkáltam. 15 éves fejjel ez olyan volt nekem, mint a kicsiknek a Disneyland. Felejthetetlen. - nagyot nyelek, hogy a gombóc eltűnjön a torkomról, de csak azért se akar. Ezt mind hallani, borzalmas volt, hát még megélni milyen lehetett. Az én életem se volt fenékig tejfel, de valahogy mégis szerencsésnek érezhetem magam. Kínos csend ül a szobára, Kame ölébe hajtva a fejem, bámulom Őt, várva, hogy megszólaljon.

- Ez borzalmas. Sajnálom. – végül én szólalok meg elsőnek.

- Nem kell sajnálni, úgy érzem, hogy én nem is akarok a mennybe menni, sokkal jobb helyem van itt, még akkor se mennék oda, ha nem ilyen életem lett volna.

- Pedig hidd el, hogy sokkal jobb hely.

- Honnan veszed?

- Csak elképzelni tudom. – végigsimítja ujját arcéleimen, minden apró vonást jól megfigyelve. – Bár, a poklot sem így képzeltem el, azt hittem, hogy mindenhol lángcsóvák, forróság, és piros ördögök szaladgálnak mindenfelé hegyes vasvillákkal meg szarvakkal.

- Haha, nagyon vicces.

- Ne mond, hogy te nem így képzelted.

- Pedig nem, jó, hát nem is így…

- Mindjárt gondoltam. Szerintem amúgy a menny világos, és kedves emberek vesznek körül, nincsenek perverz állatok, és minden olyan tiszta.

- Miért? Én is normális vagyok, mégis itt vagyok a Pokol kellős közepén.

- Mert te kivétel vagy. – a hajamat csavargatom, fülig elpirulok. Apró puszit kapok a homlokomra, ami felvidít.

- Na, most éhes vagy már?

- Miért kérdezed ennyiszer?

- Mert én nagyon éhes vagyok, de veled akarom elfogyasztani a reggelim.

- Oh, hát akkor attól függ. – játszom a fennköltet. – Mit akarsz készíteni?

- Amit csak akarsz. Azt hozok neked, amit a legjobban kívánsz. – meglágyul a szívem. Egy dolgot kívánok most, egyetlen egyet…

- Téged kívánlak. – felülök, és gyengéd csókkal jutalmazom vastag ajkát. Viszonozza,de csak pár másodpercig, aztán nyel egyet és elhúzódik tőlem.

- Shi Sung, tudod jól, hogy… ezt nem kéne. – köhint egyet, kezével egyből odakap a dudorodó nadrágjához.

- Bo…bocsánat, de… - elakad a lélegzetem. Nem tudom levenni a szememet a nadrágjáról, még szám szélét is megnyalom, nem tudom, mi ütött belém. Ki vagyok éhezve rá.

- Hahóó, Shi Sung, itt vagy?

- Öhm… igen. – rázom meg a fejem. – Akkor, hát legyen, mondjuk tojásrántotta.

- Legyen. – kipattanunk az ágyból és kimegyünk a konyhába. 

9.

Nem tudom, mit érez irántam az ördögöm, de ha így játszik velem továbbra is, én meg fogom utálni. De… annyira finomak az ajkai, és az illata, gyengéd érintése… NEM! El kell felejtenem.

- Kame – áttér a nyakam csókolgatására – Kame! Állj le. – ellököm magamtól.

- Tudom, hogy élvezed.

- Miért csinálod? Hogy kínozz?

- Szóval neked ez kínzás? Akkor nem érzed át az Én helyzetemet drága. Ide küldenek nekem egy angyalt, aki mellesleg iszonyat jól néz ki, és én nem ronthatom meg, mert nem kerül vissza a mennybe. Életem egyik legrosszabb szakasza ez. Bár csak rájönnél már, hogy miért kerültél ide. – nem fogom fel szavait. Tök lazán mondja ki, mintha neki nem jelentene semmit, viszont engem szíven ütöttek.

- Ennyit jelentek neked? – semmi dühöt nem mutatok ki, pedig belül tombolok. Már kezdtem megkedvelni, már kezdtem többet érezni iránta, de e helyett most kapok egy nagy pofont.

- Nem úgy értettem… - meg akar simogatni, de mielőtt még hozzám érhetett volna beszaladtam a szobámba és erőteljesen becsaptam az ajtót. Magamra is zártam, nehogy be tudjon jönni, most nagyon nem vagyok kíváncsi a fejére. A legjobb lesz, ha kiadom magamból azt, amit nem mertem előtte. Nem is kell erőltetni, ahogy a párnára hajtom a fejem, ami mellesleg átvette Kame illatát, kigördülnek a könnyek. Nem akarok hangos lenni, mert meghallaná…

- Én nem akartalak megbántani Shi Sung. – jelenik meg az ágy mellett.

- Pedig most sikerült. Gratulálok, már tudom, hogy lányokat sértegetni tudsz, de nagyon. Csak tudnám mit ártottam neked.

- Ezt akartam neked elmagyarázni.

- Nem vagyok rád kíváncsi.

- Pedig végig fogsz hallgatni. – rátapasztom a párnát a fülemre, de belekezd. – Na, szóval, amint már mondtam is, azért nem szeretem, hogy itt vagy, mert melletted lehetetlen türtőztetni magam, márpedig muszáj.

- Neked csak szexre kellek? – megfagy. Még a lélegzése is kimarad egy percig. Csapdába került, és ha most rosszat mond, akkor már sose lesz olyan a kapcsolatunk, mint előtte.

- Shi Sung, nekem nem csak arra kellesz. – végre kibökte. Az izgulást leváltja a boldogság. Ő is zavarba jön, haját igazgatja idegességében. Végre felfigyel rám, kezével letörli az utolsó könnycseppet is és kis mosoly jelenik meg arcán. Aztán eltűnik a székről.

Hát persze, a romantikánál mindig lelép, nem bírja a mája. Beletörődöm, hogy ma este megint egyedül kell aludnom, fejemet ráhajtom a párnára. Mélyen beleszagolok, hogy úgy érezzem, itt van mellettem Kame, ami persze nem igaz. Lecsukom pilláimat, de hűvös szél csapja meg az egész testem, az ágy besüllyed mellettem.

- Ezt neked hoztam. – Kame felé fordulok egy csokor vörös rózsa az még nedvesen. Ledobja magáról felsőjét és kezembe adja a virágot.

- De gyönyörűű! Még sose kaptam virágot senkitől. – beleszagolok az illatos virágrengetegbe.

- Tudom, ezért gondoltam, hogy épp ideje lenne már. Khöm… valamit tudnod kell Shi Sung.

- Mond csak.

- A Földön, hát…megtalálták a holttested, és tegnap volt a temetésed. Ezek a rózsák a sírodról vannak.

- De nem azt mondtad, hogy a holttestem ide jött?

- Elég bonyolult ez. Ott csak a roncsolt tested marad, viszont ide az épp kerül.

- Aha. És kitől vannak a rózsák?

- Ezt édesanyád rakta a koporsódra.

- Sokan voltak a temetésen? – érdeklődöm.

- Ő… Shi Sung, hogy is mondjam… - anyádon kívül nem volt ott senki. – Miért? Merül bennem fel a kérdés. Megfeledkeztek rólam? Ennyire jelentéktelen személy voltam én a Földön? Talán jobb is, hogy ide kerültem. Persze nem tudom visszafojtani sírásom, de megnyugtat Kame jelenléte. Ölébe húz, lábaival átfonja egész testem, megbújok teste melegébe, belefúrva fejem a mellébe. Állát a fejem búbján pihenteti, kezével hátamat simogatja. – Shh… Semmi baj. – nyugtatgat. – Most már sokkal jobb lesz neked, hidd el.

- A baj az, hogy nekem se a Földön se a Pokolba se a Mennybe nincs helyem. Akkor hol nyugszok békében már?

- Ne mondj ilyeneket, neked igenis a mennyben van a helyed és el is fogsz oda jutni, ha rajtam múlik.

- De te itt maradsz, igaz?

- Én már nem mehetek innen sehova. – szomorodik el.

- Mit tettél, amiért ide kerültél?

- Loptam, öltem, csaltam. Egyszóval mindent, amit nem kellett volna.

- Konkrétan is elmondod, vagy csak ennyi?

- Majd egyszer elmondom, de most aludjunk.

- Legyen, de akkor tényleg elmeséled, mondjuk holnap.

- Oké. – leteszem az illatos virágot a székre, lefekszek, Kame pedig átkarol izmos karjaival. Kapok még egy puszit a vállamra és elalszunk. 

8.

- Szia. – beront a szobába, úgy tesz, mintha ott se lennék és ledobja magát az ágyra. Hassal fekszik, kezeit beletúrja a párnákba, arcát is teljesen elbarikádozza velük.

- Ezt mégis hogy gondoltad? Én hol alszok? – válaszul csak egy morgást kapok.

- A heverőn.

- De az kényelmetlen.

- Eddig kibírtad.

- Kame, kérlek! Fejezzed be, mert nagyon elegem van ebből.

- Két napig én aludtam ott. Most rajtad a sor. – hihetetlen milyen köcsög tud lenni ilyenkor. Még az arcvonásai is átalakulnak bunkóra. Megrázom a fejem, megfogom a takarót és kiviharzok vele a nappaliba.

Vaksötét van, az ablakon a hold fénye szűrődik be. Felkapcsolom a lámpát, de az csak pislog, alig látok valamit mellette. Ledobom a díványra a cuccomat, majd kinézek a viharba. Az eső patakokban folyik az utcán, a főtér a sárban úszik, kihalt minden. Gondolhattam volna, hogy csak én leszek az a barom, aki ilyenkor kimerészkedik. Nem merek messzire menni, csak a főtér közepére sétálok ki, mert nem hiszem, hogy bármikor is visszatalálnék ide. Hihetetlen gyorsasággal ázik át a ruhám a fagyos víztől, mintha dézsából öntenék rám. Burámat hátrahajtom, hogy arcomat is benedvesítsem, végre egy kis felfrissülés. Mióta itt vagyok, nem volt nagyon alkalmam fürödni, ugyanis Kamenak nincsen fürdője, csak mellékhelyisége. Nem is értem, miért nincsen, pedig rá férne néha egy kis mosakodás.

 Hideg bőr tapad az arcomhoz, lebilincseli karjaimat, egész testével körbefon, hogy mozdulni se tudjak. Azt hittem, csak Kame szórakozik velem, de mikor hozzáértem alkarjához, hogy levegyem a mancsát a számról, a kezembe marad a húsa. Annyira megijedek, hogy egy nagyot taszítok a férfin, de ez nem tántorította vissza, sajnos. Megfordulok a szorításában, hogy meg tudjam nézni pofáját. Arca foszladozik, néhol dudorok állnak ki belőle, hol jobban be van esve. Arccsontja erősen kiugrik, állkapcsa is előrefelé ugrik. Kivillantja fogait, melyek olyan feketék, hogy még a jaguár is megirigyelhetné a színét. Pupillája nagyra van tágulva, vékony szivárványhártyája világoskék színű, viszont a fehérje vérben forognak. Ilyen ijesztő alakot még a horrorokban se igazán látni, már amelyiket eddig láttam. Na jó, talán Chuckytól jobban félnék, ha itt lenne, de van ez a baba és plüss  fóbiám.

- Most velem jössz. – rángat magával, de nem hagyom. Előrántom késemet, amit a rövidnadrágomban tartottam, és egyenesen a nyakába vágom. Elkezd vérezni, de mikor kirántom, a nyakán már nyoma sincs a sebnek. Rádöbbenek, hogy ez a módszer nem a legjobb, hisz ezzel csak jobban feldühítem az egyedet. Mit is mondott Kame? Nincs időm gondolkodni, mert kapom az első támadást. Nekem indul, elővesz ő is egy számomra ismeretlen, fegyvert, de egyből levágom, hogy bármi is ez, éles, és hogyha ez landol a testembe, azonnal szörnyethalok.

- Miért kellek neked? – nem tudom honnan jön ez a bátorság, talán a bosszú vezérel az angyalok ellen, akik leküldtek ide, ebbe a büdös, mocskos Pokolba.

- Te vagy az angyal, akit ide küldtek igaz? Már kilométerekről megéreztem szűzies illatodat. – hát azért kellek neki. Hogyisne, mi másért?

- Márpedig nem kapsz belőlem. – iszonyat erővel dobom neki fejének a kést, de az ahelyett, hogy beleállt volna, csak nekicsapódik a fejének egy lila dudort hagyva maga után.

- Ó, tényleg? Ellenem úgyse tudsz mit tenni. Gondolom ez a semmirekellő flótás nem tanított meg semmire. – röhögi ki Kamet. Annyira felidegesít, hogy nem tétovázom, kirántom a fegyvertartóból a pisztolyom és egyenesen a fejének szegezem. Olyan közel vagyok, hogyha el is véteném a lövést, akkor se menekülne. – Hohóó, kislány, én a helyedbe azt letenném. – védekezőn maga elé tartja kezeit.

- Mert, mi lesz?

- Nem neked való ez a játék, inkább játsszál az én szerszámommal. – olyan fintorgás tör rám, hogy torkom összeszűkül öklendezésre készen.

- Az nekem nem kell, és hogy tudd, én már nem vagyok szűz. – hazudom.

- Már hogyne lennél az édesem. Az orromat nem lehet becsapni.

- Márpedig Kameval lefeküdtem a minap.

- És higgyem is el neked? Már csak az kéne, te hazudós ringyó. Gyere velem, én többet adok neked, mint az a fasz.

- Nem hinném. – kibiztosítom a pisztolyt és meghúzom a ravaszt. A fegyver elsül, a golyó pedig az előttem álló ördög fejébe fúródik. A seb nem forr össze fején, nagy tátongó lukon ömlik le arcáról a vér esőcseppekkel keveredve. Magabiztosnak érzem magam, már nem félek semmitől. A vér látványa se ijeszt meg, se az előttem szenvedő, foszladozó ember. Hogy ne szenvedjen tovább e pára se, belédöföm egy határozott mozdulattal a késemet ugyanoda, ahol a golyó eltalálta. Kihúzom, a vért beletörlöm az ördög ingjébe, majd visszatántorgok a házba.

- Te hol voltál? – néz rám aggódó tekintettel Kame.

- Nem mindegy? Örülök, hogy egyáltalán élek.

- Miért? Mi történt?

- Hagyjuk.

- Csurom víz vagy, vedd le a ruhádat és add oda.

- Úgy gondoltad, hogy leveszem előtted? Mert akkor nagyon rosszul gondoltad. – megpróbálok a lehető legparasztabb lenni vele.

Ahelyett, hogy kiment volna a szobából, odajött hozzám, és elkezdte felhúzni vizes ingemet. Bár semmi érdekes nem lehetett számára, hisz fehér ingem így is úgy átlátszott, mintha üveg lett volna rajtam, de érintése akkor is fura érzéseket váltott ki belőlem. Miután levette rólam, odament a kandallóhoz és elé terítette. Közben a nadrágommal vesződtem, mikor már az is lent volt, megálltam.

- Innentől már tudom én is. – jelezve, hogy leléphet.

- Hozok egy törölközőt.

- Nem értem. Van törölköződ, de fürdőd nincsen, akkor minek kell?

- Azért én is szoktam fürödni, csak az esőben. Azt hiszem ki is megyek, lemosakszom. – nekem dobja a törcsit, majd lelép.

Leveszem maradék ruhámat és szárazra törlöm magam. Miután ezzel megvagyok, ráterítem fehér neműmet a kandalló előtti párkányra és elmegyek ruha után kutatni.

    Végre szárazan és üdén kilépek a szobából, de majdnem vissza is esek, mikor Kamet meglátom egy szál törölközőben. Tökéletes a teste, és azok a vízcseppek rajta, nedves hajával, ami arcára tapad, olyan az egész összhatás, hogy még a mesében szereplő hercegek is megirigyelhetnék. Ébenfekete szemeivel felnéz rám, miközben magához fogja az anyagot a legnemesebbik része körül.

- Tetszik? – gúnyos mosollyal lépked felém. – Ha akarnám, se kapnál meg.

- Ki mondta, hogy akarlak? – összefonom mellem alatt a karjaimat, felvonom szemöldökömet.

Válasz helyett csak nekinyom a falnak és megcsókol. 

Chanyeol One Shot

Ez az első one shottom .__. remélem tetszik ^^ (>>KATT<<)