11.

Miután elkészíti nekünk a rántottát, leülünk és a kis asztal közepére lerakja a serpenyőt. Se tányér, se semmi, úgy esszük villával a serpenyőből. Miután befalom a felét, jövök rá, hogy én valójában mennyire is voltam éhes.

- Aha, és még te filóztál azon, hogy akarsz-e enni, vagy sem. – néz rám jóllakottan Kame. Ki is gombolja nadrágját, és ingjét. Rátévedek újból arra a helyre, ahol legnemesebbik részét tartja, megint azon kapom magam, hogy elbambultam. Kame csak elneveti magát az egészen, mikor rájön, mit is nézek. – Hé, figyelj Shi Sung. Minden képen a mennybe akarsz menni? Mert ha akarod, megronthatlak, de ha elkezdesz nekem nyafogni utána, hogy nem tetszik neked itt, akkor esküszöm, kinyírlak.

- Haha. Nem tudom, mi van velem Kame. Ennyire még sose éreztem ilyet, soha nem voltam kanos. Huh, ez de furán hangzott az én számból.

- Pedig aranyosan mondtad. Hidd el nekem, hogy sokkal rosszabb a helyzetem, de ezt már elmondtam. Kívánlak Shi Sung! Mióta megláttalak az eresz alatt és voltál oly bátor, hogy bejöjj a házamba.

- Először furcsának tartottalak, de én is elég hamar rájöttem, hogy… kellesz nekem.

- Na, eldöntheted mit akarsz, én feladtam neked.

- Téged akarlak. – tátogom. Erre azonnal ördögi mosolya jelenik meg tökéletes arcán.

- Biztos? Jól átgondoltad?

- Ha ezek után veled lehetek örökre…

- De akkor is itt lesznek más ördögök is.

- A foszladozó népség nem érdekel. Meg tudom magamat védeni, mellesleg azután már amúgy se kellenék nekik.

- Te csak azt hiszed. Attól még ugyanolyan szép maradsz. – megint bepirosodik orcám.

- Akkor is itt leszel Te. Mindenkitől meg tudsz védeni.

- Van még hova fejlődnöm, de neked is. – előre dől, összekulcsolt karjaira támaszkodik, melyek az asztalon pihennek. Én ugyanígy teszek, alig pár centire van fejünk, farkasszemet nézünk.

- Akkor gyere és mutass meg pár gyakorlatot. – perverzkedek. Orrunk összeér, már olyan közel vagyunk egymáshoz, de nem siettetünk semmit.

- Ez most nem egy hétköznapi edzés lesz, az biztos. – feláll és kimegy az udvarra. Tudhattam volna, hogy megfutamodik, még mielőtt cselekedhettem volna. Megérzem a nedvességet a bugyimon, hirtelen elkap az ideg. Csak játszadozik velem, és ez teljesen kikészít. Kirontok a kertbe, ahol Kame egy szál nadrágban valami bottal hadonászik. Mozgása viszont erős, és tudatos, tudja, mit csinál.

- Utállak.

- Már megszoktam.

- Miért kell ilyen… ilyen taplónak lenned? Csak játszadozol az érzéseimmel.

- Nem, te ezt nem értheted.

- Miért? – lehiggadok, ő is megáll. Felém fordul, vesz egy mély levegőt és kiböki.

- Mert féltelek. – szíven ütöttek szavai. Értetlenkedek pár sort magamba, végül felteszem a kérdést, ami először eszembe jut.

- Mitől?

- A Pokoltól, a rothadó ördögöktől, de legfőképpen magamtól.

- Hogy MI? Tőled miért kéne félnem?

- Én… ne értsd félre, még nem voltam senkivel, de ez minden ördöggel így van…

- Te!? Mond már!

- Szóval én teljesen más vagyok az ágyban. Ha elkezdjük, nincs megállás.

- Nem baj.

- Most ezt mondod, de miután egy héten keresztül minden nap akarlak, és esetleg meg is kaplak… Hidd el, hogy egy idő után megunnád a dolgot. Megunnál engem.

- Csak vissza tudod fogni magad. Akaraterő az egész.

- Sajnos az már nem elég.

- Hát, akkor lövésem sincs, de Kame – odalépek hozzá, felemelem állát, hogy lássa, nem hazudok – én akarlak. És többet nem mondom el, ha most nem kaplak meg, én… én megölöm magam. – erre röhögni kezd.

- Édesem, te már meghaltál. Legközelebb 100-120 év múlva hallhatsz csak meg, ha itt vagy a Pokolban, de akkor végleg. Lelked nyugovóra fog térni.

- Szóval ez a Pokol, Menny dolog, egy ilyen második élet szerűség? – esik le.

- Igen.

- Ááhh… Értem, de megint eltértünk a lényegtől.

- Tuti biztos vagy benne? – teszi fel a várva várt kérdést.

- Igen, akár a csillagokat is lehoznám, csak hogy végre… - rátapad a számra. Olyan hévvel csókol meg, hogy azt elmondani nem tudom. Egyik lábamat körülfonom derekán, vállain átdobom karjaimat. Izzadt testéhez hozzátapadok, nedves hajába kezdek turkálni. Csípőjét neki löki érzékeny pontomhoz, ezzel elindítva bennem egy zsibbasztó érzést. Letépi rólam a felsőmet, szanaszéjjel szakad, a poros földön kötnek ki cafatai. Elszakad tőlem, hogy kifújja magát pár percre, majd újból rám mászik, de egy dörömbölés megzavar minket. Összerezzenek, azonnal előkapom a késemet, mely még mindig a combomon ékeskedő fegyvertartóban van. Kame is kezébe veszi az előbb elhajított botját, maga elé tarja magabiztosan. A bejárati ajtó felől jött a zaj. Kame elindul a hátsó ajtóhoz, hogy benyisson a házba, de mikor ráteszi a kilincsre kezét, egy erős valaki kitépi helyéről azt, ördögöm meg hátra repül. A felkavarodott portól nem látom támadónkat, csak csendben várok míg leülepszik. Meglátom körvonalait, de ez egyáltalán nem emberforma, sokkal inkább, egy nagy… nem, az nem lehet…