10.

-Ébren vagy már? - suttogom Kame fülébe, aki erre összerezzen.
- Neked köszönhetően igen. - ennyit a kedvességéről.
- Ne kezd már megint, csak akartam szólni, hogy itt valami nem stimmel.
- Mer? - támaszkodik rá a könyökére.
- Ez eddig nem ilyen volt. - nyomom a rózsát az orra alá. A virágok egytől egyig fehérek voltak, kívéve kettőt, melyek olyan feketék, mint a korom.
- Hmpf, ez különös.
- Ez miért ilyen?
- Jó kérdés. Valami oka biztos van, de szerintem nem lehet nagy jelentősége.
- Úgy legyen, de ha mégis...
- Nyugodj meg, semmi értelme itt aggódni. Ma akarsz edzeni amúgy?
- Nem, ma csak egy dologhoz van kedvem, mégpedig pihenni és hallgatni a történetedet, hogyan is kerültél ide.
- Elmesélek mindent, de előtte had halljam, mi is volt tegnap.
- Ja, hogy az? Hát kimentem, mert megint felkurtad az agyam, aztán rám támadt egy ördög, de megöltem.
- Na, az már valami. Ügyes vagy. - mosolyával jutalmaz meg, amit nem gyakran látok. Jól esik, hogy büszke rám.
- Köszönöm, de most mesélj, hogy is volt ez?
- Először is még mielőtt belevágnék, ugye nem vagy éhes?
- Nem. - kicsit az vagyok, de most sokkal jobban lefoglal a történet.
- Úgy kezdődött az egész, hogy egy elég szegény családból származtam a Japán szegény negyedeiben laktunk, nem volt kajánk, így rákényszerültünk a lopásra. Már akkor tudtam, hogy az egész életem így fog lezajlani, és talán az egyik nap elkapnak a lopásokért, de nem így lett, vagyis nem egészen így. 17 voltam, amikor anyám elküldött a piacra, de ehelyett, elmentem és azt a kevés pénzt megdupláztam kockázással. Végignyertem, mert a kockáim sarkát úgy csiszoltam, hogy mindig a hatod oldalára essen le. A negyedik menet után rájöttek mi is a probléma, ezért elkezdtem menekülni, de csak az utca sarkáig jutottam. Ott, egy sikátor kellős közepén főbe lőttek. - nehezére esik felhántogatni a múltat számára, de átérzem fájdalmát.
- És mikor gyilkoltál? - izgatottan várom a folytatást.
- Betörtem egy lakásba, hogy elraboljak pár dolgot, amit aztán eladhatok. Pechemre otthon volt az asszony és a férje is. Nagy dulakodásba törtünk ki, már majdnem elájultam, miután a harmadik öklöst kaptam a pofámba, aztán végre sikerült elvágnom a férfi nyakát. A nő kétségbe esett, sírt, ordított. Lenyugtattam, mondtam neki, hogy nem bántom, ha nem hívja ki rám a rendőrséget. Elmondtam neki, hogy éj nem akartam ölni, és bennem is olyan bűntudatot kelletett ez eset, hogy halálom után se fogom feldolgozni. Ebben teljes mértékben igazam is volt. De visszakanyarodva a történethez, a lényeg, hogy nagy sírások közepette; mert ugye én is sírtam; megegyeztünk. Nem vittem el a nőtől semmit, csak békésen kisétáltam az ajtón és sírva haza botorkáltam. 15 éves fejjel ez olyan volt nekem, mint a kicsiknek a Disneyland. Felejthetetlen. - nagyot nyelek, hogy a gombóc eltűnjön a torkomról, de csak azért se akar. Ezt mind hallani, borzalmas volt, hát még megélni milyen lehetett. Az én életem se volt fenékig tejfel, de valahogy mégis szerencsésnek érezhetem magam. Kínos csend ül a szobára, Kame ölébe hajtva a fejem, bámulom Őt, várva, hogy megszólaljon.

- Ez borzalmas. Sajnálom. – végül én szólalok meg elsőnek.

- Nem kell sajnálni, úgy érzem, hogy én nem is akarok a mennybe menni, sokkal jobb helyem van itt, még akkor se mennék oda, ha nem ilyen életem lett volna.

- Pedig hidd el, hogy sokkal jobb hely.

- Honnan veszed?

- Csak elképzelni tudom. – végigsimítja ujját arcéleimen, minden apró vonást jól megfigyelve. – Bár, a poklot sem így képzeltem el, azt hittem, hogy mindenhol lángcsóvák, forróság, és piros ördögök szaladgálnak mindenfelé hegyes vasvillákkal meg szarvakkal.

- Haha, nagyon vicces.

- Ne mond, hogy te nem így képzelted.

- Pedig nem, jó, hát nem is így…

- Mindjárt gondoltam. Szerintem amúgy a menny világos, és kedves emberek vesznek körül, nincsenek perverz állatok, és minden olyan tiszta.

- Miért? Én is normális vagyok, mégis itt vagyok a Pokol kellős közepén.

- Mert te kivétel vagy. – a hajamat csavargatom, fülig elpirulok. Apró puszit kapok a homlokomra, ami felvidít.

- Na, most éhes vagy már?

- Miért kérdezed ennyiszer?

- Mert én nagyon éhes vagyok, de veled akarom elfogyasztani a reggelim.

- Oh, hát akkor attól függ. – játszom a fennköltet. – Mit akarsz készíteni?

- Amit csak akarsz. Azt hozok neked, amit a legjobban kívánsz. – meglágyul a szívem. Egy dolgot kívánok most, egyetlen egyet…

- Téged kívánlak. – felülök, és gyengéd csókkal jutalmazom vastag ajkát. Viszonozza,de csak pár másodpercig, aztán nyel egyet és elhúzódik tőlem.

- Shi Sung, tudod jól, hogy… ezt nem kéne. – köhint egyet, kezével egyből odakap a dudorodó nadrágjához.

- Bo…bocsánat, de… - elakad a lélegzetem. Nem tudom levenni a szememet a nadrágjáról, még szám szélét is megnyalom, nem tudom, mi ütött belém. Ki vagyok éhezve rá.

- Hahóó, Shi Sung, itt vagy?

- Öhm… igen. – rázom meg a fejem. – Akkor, hát legyen, mondjuk tojásrántotta.

- Legyen. – kipattanunk az ágyból és kimegyünk a konyhába.