8.

- Szia. – beront a szobába, úgy tesz, mintha ott se lennék és ledobja magát az ágyra. Hassal fekszik, kezeit beletúrja a párnákba, arcát is teljesen elbarikádozza velük.

- Ezt mégis hogy gondoltad? Én hol alszok? – válaszul csak egy morgást kapok.

- A heverőn.

- De az kényelmetlen.

- Eddig kibírtad.

- Kame, kérlek! Fejezzed be, mert nagyon elegem van ebből.

- Két napig én aludtam ott. Most rajtad a sor. – hihetetlen milyen köcsög tud lenni ilyenkor. Még az arcvonásai is átalakulnak bunkóra. Megrázom a fejem, megfogom a takarót és kiviharzok vele a nappaliba.

Vaksötét van, az ablakon a hold fénye szűrődik be. Felkapcsolom a lámpát, de az csak pislog, alig látok valamit mellette. Ledobom a díványra a cuccomat, majd kinézek a viharba. Az eső patakokban folyik az utcán, a főtér a sárban úszik, kihalt minden. Gondolhattam volna, hogy csak én leszek az a barom, aki ilyenkor kimerészkedik. Nem merek messzire menni, csak a főtér közepére sétálok ki, mert nem hiszem, hogy bármikor is visszatalálnék ide. Hihetetlen gyorsasággal ázik át a ruhám a fagyos víztől, mintha dézsából öntenék rám. Burámat hátrahajtom, hogy arcomat is benedvesítsem, végre egy kis felfrissülés. Mióta itt vagyok, nem volt nagyon alkalmam fürödni, ugyanis Kamenak nincsen fürdője, csak mellékhelyisége. Nem is értem, miért nincsen, pedig rá férne néha egy kis mosakodás.

 Hideg bőr tapad az arcomhoz, lebilincseli karjaimat, egész testével körbefon, hogy mozdulni se tudjak. Azt hittem, csak Kame szórakozik velem, de mikor hozzáértem alkarjához, hogy levegyem a mancsát a számról, a kezembe marad a húsa. Annyira megijedek, hogy egy nagyot taszítok a férfin, de ez nem tántorította vissza, sajnos. Megfordulok a szorításában, hogy meg tudjam nézni pofáját. Arca foszladozik, néhol dudorok állnak ki belőle, hol jobban be van esve. Arccsontja erősen kiugrik, állkapcsa is előrefelé ugrik. Kivillantja fogait, melyek olyan feketék, hogy még a jaguár is megirigyelhetné a színét. Pupillája nagyra van tágulva, vékony szivárványhártyája világoskék színű, viszont a fehérje vérben forognak. Ilyen ijesztő alakot még a horrorokban se igazán látni, már amelyiket eddig láttam. Na jó, talán Chuckytól jobban félnék, ha itt lenne, de van ez a baba és plüss  fóbiám.

- Most velem jössz. – rángat magával, de nem hagyom. Előrántom késemet, amit a rövidnadrágomban tartottam, és egyenesen a nyakába vágom. Elkezd vérezni, de mikor kirántom, a nyakán már nyoma sincs a sebnek. Rádöbbenek, hogy ez a módszer nem a legjobb, hisz ezzel csak jobban feldühítem az egyedet. Mit is mondott Kame? Nincs időm gondolkodni, mert kapom az első támadást. Nekem indul, elővesz ő is egy számomra ismeretlen, fegyvert, de egyből levágom, hogy bármi is ez, éles, és hogyha ez landol a testembe, azonnal szörnyethalok.

- Miért kellek neked? – nem tudom honnan jön ez a bátorság, talán a bosszú vezérel az angyalok ellen, akik leküldtek ide, ebbe a büdös, mocskos Pokolba.

- Te vagy az angyal, akit ide küldtek igaz? Már kilométerekről megéreztem szűzies illatodat. – hát azért kellek neki. Hogyisne, mi másért?

- Márpedig nem kapsz belőlem. – iszonyat erővel dobom neki fejének a kést, de az ahelyett, hogy beleállt volna, csak nekicsapódik a fejének egy lila dudort hagyva maga után.

- Ó, tényleg? Ellenem úgyse tudsz mit tenni. Gondolom ez a semmirekellő flótás nem tanított meg semmire. – röhögi ki Kamet. Annyira felidegesít, hogy nem tétovázom, kirántom a fegyvertartóból a pisztolyom és egyenesen a fejének szegezem. Olyan közel vagyok, hogyha el is véteném a lövést, akkor se menekülne. – Hohóó, kislány, én a helyedbe azt letenném. – védekezőn maga elé tartja kezeit.

- Mert, mi lesz?

- Nem neked való ez a játék, inkább játsszál az én szerszámommal. – olyan fintorgás tör rám, hogy torkom összeszűkül öklendezésre készen.

- Az nekem nem kell, és hogy tudd, én már nem vagyok szűz. – hazudom.

- Már hogyne lennél az édesem. Az orromat nem lehet becsapni.

- Márpedig Kameval lefeküdtem a minap.

- És higgyem is el neked? Már csak az kéne, te hazudós ringyó. Gyere velem, én többet adok neked, mint az a fasz.

- Nem hinném. – kibiztosítom a pisztolyt és meghúzom a ravaszt. A fegyver elsül, a golyó pedig az előttem álló ördög fejébe fúródik. A seb nem forr össze fején, nagy tátongó lukon ömlik le arcáról a vér esőcseppekkel keveredve. Magabiztosnak érzem magam, már nem félek semmitől. A vér látványa se ijeszt meg, se az előttem szenvedő, foszladozó ember. Hogy ne szenvedjen tovább e pára se, belédöföm egy határozott mozdulattal a késemet ugyanoda, ahol a golyó eltalálta. Kihúzom, a vért beletörlöm az ördög ingjébe, majd visszatántorgok a házba.

- Te hol voltál? – néz rám aggódó tekintettel Kame.

- Nem mindegy? Örülök, hogy egyáltalán élek.

- Miért? Mi történt?

- Hagyjuk.

- Csurom víz vagy, vedd le a ruhádat és add oda.

- Úgy gondoltad, hogy leveszem előtted? Mert akkor nagyon rosszul gondoltad. – megpróbálok a lehető legparasztabb lenni vele.

Ahelyett, hogy kiment volna a szobából, odajött hozzám, és elkezdte felhúzni vizes ingemet. Bár semmi érdekes nem lehetett számára, hisz fehér ingem így is úgy átlátszott, mintha üveg lett volna rajtam, de érintése akkor is fura érzéseket váltott ki belőlem. Miután levette rólam, odament a kandallóhoz és elé terítette. Közben a nadrágommal vesződtem, mikor már az is lent volt, megálltam.

- Innentől már tudom én is. – jelezve, hogy leléphet.

- Hozok egy törölközőt.

- Nem értem. Van törölköződ, de fürdőd nincsen, akkor minek kell?

- Azért én is szoktam fürödni, csak az esőben. Azt hiszem ki is megyek, lemosakszom. – nekem dobja a törcsit, majd lelép.

Leveszem maradék ruhámat és szárazra törlöm magam. Miután ezzel megvagyok, ráterítem fehér neműmet a kandalló előtti párkányra és elmegyek ruha után kutatni.

    Végre szárazan és üdén kilépek a szobából, de majdnem vissza is esek, mikor Kamet meglátom egy szál törölközőben. Tökéletes a teste, és azok a vízcseppek rajta, nedves hajával, ami arcára tapad, olyan az egész összhatás, hogy még a mesében szereplő hercegek is megirigyelhetnék. Ébenfekete szemeivel felnéz rám, miközben magához fogja az anyagot a legnemesebbik része körül.

- Tetszik? – gúnyos mosollyal lépked felém. – Ha akarnám, se kapnál meg.

- Ki mondta, hogy akarlak? – összefonom mellem alatt a karjaimat, felvonom szemöldökömet.

Válasz helyett csak nekinyom a falnak és megcsókol.