16.

Egy hete(!!!) nem láttam Kamet. Durva. Valami iszonyat hiányzik, de már meg se próbálok dörömbölni az ajtón, se kiabálni.

Tegnap már ott tartottam, hogy öngyilkos leszek, amikor rájöttem, hogy nem lehetek az. Felmerült bennem, hogy Kamet kéne megölni, de őt se tudnám, mert képtelen lennék rá.

Felnézek a párnámból, egy ördög áll az ágyam mellett.

- Mikor jöttél be? –érdeklődöm.

- Két perce. – megint sajátos semmilyen hangulatában van.

- Hiányoztál.  – nem akarok civakodást, ezért próbálok mézesmázos lenni hozzá.

- Meg kell beszélnünk a múlt hetit.

- Nyugi, most pár napig amúgy se tudnánk csinálni. Megvan.

- Micsoda?

- A havi.

- He?

- Hát a mezeszem.

- Ó, vagy úgy. Figyelj, átgondoltam a dolgokat. Arra jutottam, hogy fölösleges lesz mostantól bármit is tanítanom neked, sőt, szerintem add fel, ne is gondolkodj azon, hogy mit csináltál akkor, ami miatt most itt vagy. Úgyse mehetsz már a mennybe.

Erre megtelik a szemem könnycseppekkel.

- Erről ennyit. Most meg ne sírjál itt nekem. Megkaptad, amit akartál, viseld is következményeit.

- Taníts, könyörgöm! Most azonnal ölni akarok. – dühösen felállok.

- Képes leszel rá?

- Dühösek az ördögök?

- Azok lesznek, ha te megjelensz. – dobja hátra a hajam. Arcélemen végigfuttatja tenyerét, államnál megáll és arcához húz. Ajkam ajkához ér, de nem merek megmozdulni. De ahelyett, hogy megcsókolt volna, eltol magától.

Már meg se lepődök játékán.

Konyhai kés, megvan. Bicska, az is megvan. Töltények, a helyén. Pisztoly a tokjában. Minden megvan.

- Itt van még egy penge kés. Ez meg itt az enyém. – adja át az egyiket. Ő elteszi a nadrágjába. – Készen állsz biztos?

- Készen, mester. – odalép hozzám, és megölel. Fejemet ráhajtom mellkasára. Az igazság az, hogy féltem. Féltem, hogy elveszítem, hogy ha nem vigyázok rá, meg fog sérülni és én ezt nem akarom.

Elenged, de nem tudom türtőztetni magam, megcsókolom. Könnyeim áztatják arcomat és az övét is. – Ne sírj, mert – elcsuklik a hangja. – Nem lesz semmi baj. Te is vigyázz magadra. Nagyon! Ha valami bajod esik, én… Ezek képesek megölni.

Patakokban folyik arcomról a sósvíz, alig kapok levegőt, annyira feszít mellkasom.

- Nem, én, én ezt nem folytatom! – bömbölöm.

Lerogyok a földre, de ezzel egy időben megrázkódik a ház. Ijedten felnézek Kamera. – Itt szoktak földrengések lenni?

Megrázza fejét. Szám elé kapom ökölbe szorított kezem.

Feltépik az ajtót.

- Kamenashi Kazuya. Lépj előre. – jön be egy jó vágású ember, vagyis ördög a házba.

- Jin? – kérdezi meglepődve az előbb felszólított, ki közben előre lépett az ismeretlen felé.

- Igen? Én vagyok az. – lenézően méri végig Kamet.

- Mit akarsz? – veti oda neki ördögöm.

- Őt ott. – bök rám lándzsájával.

- Felejtsd el. Nem viheted sehova.

- Már megtettem. – uszítja rám egyik szörnyetegét. Az felkap a magasba, rúg kapálózok, de haszontalan erőfeszítés az egész, mert vastag bőre csak visszaüti veréseimet.

- TEDD LE! – indul neki Kame a szörnynek, de Jin megállítja szúrós fegyverével.

- Vissza akarod kapni? Harcolj velem, de ne itt. Ma elviszem a lányt, esküszöm, nem csinálok vele semmit, és holnap megmérkőzök veled. Ha elveszted, egyértelműen azt csinálok vele, amit akarok, viszont, ha nyersz, visszaadom. Vérre megy az egész, szóval előre szólok, vigyázz a fejedre Kamenashi, mert még a végén elveszted. – felröhög, a többiek, akik még azóta betódultak, vele nevetnek.

- Legyen. És ha elveszted, ki lesz a pokol vezetője? – vonja fel szemöldökét Kame.

- Nem te, az biztos.

- Pedig úgy lenne tisztességes.

- Gondoskodok az utódomról, de azt hiszem, felesleges annyit foglalkoznom ezzel.

- Meglátjuk még, meglátjuk. És Jin, vigyázz rá. – fejével rám bök. – Beszélhetnék még vele egy pár szót négyszemközt?

Jin vár pár percet, aztán int a szörnynek, hogy tegyen le. – Aztán ne próbáljatok megszökni, mert körbevettük a házat.

Kivonulnak, én Kame ölébe borulok még mindig sírva. – Nem lesz semmi, értetted!

Én csak a fejemet rázom, ruháiba kapaszkodok és ott érintem meg Kamet, ahol csak érem. – Ne fogadj el tőle semmit. Holnap eljövök érted és megölöm. A fegyvereidet tartsd magadnál, ha elveszik, akkor figyeld, hova teszik le. Ne próbálj meg elszökni! A harc közben ott leszel te is, abban biztos vagyok, hogy Jin azt akarja, hogy lásd, mikor majd… Shi Sung. Iszonyatosan vigyázz magadra. Az a hely, ahova visznek, kész rémség. Ne ijedj meg, nem szabad félned, mert megérzik. Ha kérdezik, hogy szűz vagy-e, ne hazudj nekik, mond meg, hogy nem. A hazugságot is kiszagolják és még nagyobb büntetést kapsz. Na, menj. – el akar lökni, de nagyon kapaszkodok belé. – Hallod! Minél tovább húzod az időt, annál dühösebbek lesznek. – elérzékenyül. – Szeretlek Shi Sung. – átölel utoljára, letörli könnyeimet, megígéri újból, hogy nem lesz semmi baj. Egy puszit nyom a homlokomra, aztán kikísér az ajtóig. Nekitámaszkodik az ajtófélfának és onnan figyeli, ahogy engem láncra vernek és Jin maga után húz a messzeségbe.