14.

Ajánlatos zene: http://www.youtube.com/watch?v=hXZyZUIGQnM&feature=my_liked_videos&list=LLzuQa_SsC-Df80RpwGUbN4Q 

- Te tényleg nem tudsz másra gondolni? – töri be az ajtót.

- Ne haragudj, de ebbe a korszakomban vagyok.

- Kinőhetnéd már… de most komolyan, nem tudnál egy percre is másra gondolni?

- Addig nem..,

- Istenem Shi Sung, most addig fogod ezt hajtogatni, ameddig le nem fekszünk?

- Meglehet.

És megint eltűnik. Előveszem a pisztolyom és elkezdem nézegetni. Csak azon jár az eszem, hogy vajon hol lehet most és mit csinálhat. Fél óráig konkrétan minden lehetőséget kitalálok, olyan szinten felizgatva magam, hogy a sírás kerülget. Mikor aztán Kame benyit az ajtón csurom vizesen, olyan erővel ölelem át, hogy nem győz megállni lábán.

- Na, miva’? Most má’ hiányzom? – tiszta részeges a hangja. Szóval elment bebaszni. Csodás!

- Aggódtam. Viszont látom te a sárga földig ittad magad.

- Ja, valahogy úgy. – előre hanyatlik.

- Na, jó. Azt hiszem nekem kell téged bevinni a hálóba. – hóna alá nyúlok, és miután bevittem a szobába és leültettem az ágyra, levetkőztetem. A párnák közé lököm, hogy aludjon. Én viszont nem fogok mellé feküdni, az egyszer biztos. Hogyisne, még a végén lehány, vagy megerőszakol. – Jó éjt. – becsukom az ajtót, de hallom még a hangját. Fájdalmasan beszél, a nevemet suttogja. – Shi Sung… Shi Suuuung… - erőt veszek magamon és nem megyek be hozzá. Ledőlök a nyugágyra és hallgatom az eső kopogását, mely álomba ringat.

Neszre leszek figyelmes. Először csak a fülemet hegyezem, majd résnyire kinyitom a szememet is. Megnyugszom, mikor Kamet látom az asztalnál kávézgatni. Magába meredve nézi az asztalon lévő rózsákat, melyeknek már a fele fekete. Vészjósló ez a változás a virágokon, de Kame azt mondja, hogy ne foglalkozzak vele.

- Jó reggelt. – nem is néz rám, csak szürcsölgeti a kávéját tovább. Kinyitom lélektükrömet és kikelek az ágyból. Nagyot nyújtózkodok, derekam iszonyat nagyot roppan, mert elmacskásodott ezen a kanapén. – Elvitte az ördög a nyelved?

- Haha. – cinikusan röhögök, hogy érzékelje, nem vagyok jó hangulatomban.

- Ah, szóval nem akarsz velem beszélni. Tudod, nem értelek.

- Ezt pont te mondod?

- Igen bazzmeg, ÉN! Egyik nap még teljesen rám mászol aztán besértődsz, mert én nem baszni szeretnék veled, hanem tanulni, hogy élve maradj ezen a helyen. – felemeli a hangját. És megint igaza van. Annyira önző vagyok.

- Sajnálom.

- Van is mit. És ha most nem haragszol, szeretnék egyedül lenni. – belök a hálóba és (ezen meg se lepődök), bezárja lakatra az ajtót.

- De, igenis haragszom. – először poénosnak veszem a dolgot, aztán rájövök, hogy komolyan gondolta azt, hogy egyedül szeretne lenni. Szóval megint csak odáig fajultak a dolgok, hogy szeretné, ha nem lennék. Így tehát, mint ilyenkor általában, rázendítek a sírásra. Eleinte alig, majd negyed óra múlva már az ajtót verve bömbölök.

  Vörös, duzzadt szemeim sajognak. Sac per kábé két órája sírok, és most se akaróddzék abbahagyni. Néha-néha ráverek a már rákvörös öklömmel az ajtóra. Ránézek az ágyra, mely egyre inkább csalogat. Neki lendülök és ledőlök rá. Kavarognak bennem az érzelmek, nem is tudom igazán, hogy milyen a hangulatom. Hol sírhatnékom van, hol pedig majd szét vet az ideg, vagy épp mindkettő.

- Jó lenne, ha abbahagynád már. Fáj a fejem.

- Jajj, ne haragudj, csak tudod, itt van még ember, kinek vannak érzelmei. – vetem oda neki flegmán.

- Nekem is vannak.

- Ó, tényleg? És hol hagytad őket? A pokol felé vezető úton? Mégis milyenféle érzelmeid vannak?

- Milyenek vannak? Inkább ne menjünk bele ebbe, csak a takarómért jöttem.

- Miért? Ne mond, hogy most akarsz aludni. Fényes nappal van.

- Nem is mondtam, hogy aludni szeretnék. – kíváncsivá tett.

- Hát?

- Nem mindegy az neked? Elvégre nekem nincsenek érzelmeim. – nem értem, hogy függ össze a kettő, de látom, hogy most ő is megsértődött. Valami végre szarul esik neki is.

- De, kurvára mindegy. – újra levetem magam az ágyra és átkarolom Kame takaróját.

- Add azt ide. – nyújtja a kezét.

- Nem. – feleselem, ami szemmel láthatóan nem tetszik neki.

- Akkor elveszem a tiedet. – kirántja alólam a takarót és a párnát, azzal távozik.