7.

- Kame, de ugye még, hogy öltem, nem kell itt maradnom?

- Persze, hogy nem. Többet árt egy ördög, minthogy hasznot hozna. Lusta egy bagázs. A legtöbbjük ahelyett, hogy a dolgukat végeznék, csak a piálással foglalkoznak meg egymás szórakoztatásával.

- Honnan tudom, kik a „jók”?

- Nem rohad a testük. Olyanok, mint én.

- Áhh… így már értem.                

- Csinálok neked teát, addig maradj itt. – eltűnik mellőlem. Előveszem a naplómat, hogy lejegyezzem az előbb hallottakat. Azon kapom magam, hogy unalmamban szívecskéket rajzolok a lap szélére. Sose csináltam még ilyet, gyorsan ki is satírozom apró firkálásaimat. Még épp időben, mert Kame visszatér két bögrével.

- Kamsa. – veszem át tőle. Megfújom és belekortyolok. Megégetem a nyelvem, de mint mindig, megint elmúlik a fájdalom 2 perc után.

- Jó kis szülinapod volt. – kuncog Kame. – Megöltél egy embert, bocs ördögöt, majdnem megöltél engem is és még el is ájultál. Szép, mit ne mondjak.

- Fogd be! – csapok hozzá egy párnát. - De még mindig ez volt a legjobb szülinapom. Még sose kaptam ilyen szép ajándékot. – érzem Kamen, hogy elpirul, bármennyire is próbálja leplezni.

- Hát, szívesen…

- Kérdezhetek valamit?

- Igen. – arcomat fürkészi.

- Hány éves vagy? – mindig elfelejtem megkérdezni tőle, pedig nagyon érdekel az életkora.

- 26.

- Úristen! Én fiatalabbnak néztelek. És meddig élnek az ördögök?

- Ameddig el nem foszlanak teljesen, vagyis ez csak az ilyen parasztokra vonatkozik. Amúgy, ha ilyen tisztességes egy ördög, mint én – kihúzza magát – akkor az elél több száz évig is.

- Valakinek mekkora arca lett. – lerakja a bögréket és rám támad.

- Ó, tényleg? Akkor te még nem tudod, mi az, ha valakinek nagy az arca. – csípőmre ráül és elkezd csikálni.

- Fejezzed be!! – fuldoklok a nevetéstől, de Kame se fogja vissza magát. Önfeledten szórakozik, közben teljesen megfeledkezik arról, hogy most milyen közel is vagyunk valójában egymáshoz. Egyik kezét belefúrja az oldalamba, én meg akkorát rándulok, hogy Kame előredől, arca kevesebb, mint tíz centire van az enyémtől. Kikerekedett szemekkel nézünk egymásra. Egyikünk se akar megmozdulni, valami nem engedi, nem fizikailag, sokkal inkább testileg.

- Milyen szép szemeid vannak. – hideg kezével lágyan megsimogatja arcomat. Zsibbasztó, mégis meleg érzés járja át testem, libabőrős leszek. Kitűr egy tincset oldalra, pilláit lecsukja és lassan közelít felém. Mellkasomat kinyomom, én is lehajtom szemhéjamat, és várom az örökkévalóságig tartó percet. Gyengén hozzáér ajkamhoz nedves, kicsit kicserepesedett bőrével. Nem mer játszadozni, pedig reménykedtem benne, hogy egy kicsit durvább lesz. Átveszem az irányítást, beleharapok alsó ajkába, és tépkedem. Ez nem annyira tetszik neki, felbátorodik és megnyalja fogaimat. Beengedést bocsátok neki számba. Nyelvünk összedörzsölődik, finom, édes nyála az ízlelőbimbóim érdeklődését is felkelti. Kame leereszkedik, egész teste rám simul. A nemi szervemnél megérzem dudorodó férfiasságát, megilletődök, még nem volt ilyennel dolgom. Nyögök egy picikét, Kame kiveszi nyelvét a szájnyílásomból, még utoljára végigsimítja száját az enyémen és leszáll rólam. Kiül az ágy szélére, a fejét fogja. – Ne haragudj, nem kellett volna.

- Miért? – félek a választól.

- Mindegy… - szenvedve feláll, megmarkolja a kilincset, de visszatartom.

- Kamee! Ne kezd már megint.

Nem fordul meg, kezét se veszi le a kilincsről, csak halkan suttogja. – Mert kívánlak. – otthagy. Nem tudok mit kezdeni ezzel, én is megkívántam őt. Átgondolom a dolgokat, hogy mi is lehetne köztem és a nekem szánt ördögöm között, de végül arra jutok, hogy semmi. Köztünk nem lehet semmi. Őt a pokolba szánták, nekem a mennyben lenne a helyem, még ha nem is ott vagyok. És tudom, hogy szex nélkül úgyse bírná ki, és én sem, márpedig nem feküdhet le velem, mert akkor nem kerülök vissza a mennybe. Ez az egész annyira zavaros nekem, mindjárt beleőrülök.

- Kame!! – ki akarok menni utána, de ahelyett, hogy kinyílt volna az ajtó, csak bevágtam az orromat. – KAMEEEE!!! Ne kezd ezt légyszííí! – ordítom, de mindhiába. Hát ezt nem hiszem el, már megint egyedül maradtam. Most mit kell úgy besértődnie? Én nem tehetek róla, hogy megcsókolt, bár valahol azért én is hibás vagyok benne. Nekidőlök az ajtónak és leülök a földre. Lábaimat felhúzom, arra hajtom fejem és úgy sírok. Nem akartam sírni, de jött belőlem.

Két napja nem láttam Őt. És bevallom, nagyon hiányzik, néha elkalandoznak gondolataim, hogy mi lenne, ha mégis… de ilyenkor többnyire próbálok visszatérni a jelenbe. Csókjának ízét még mindig érzem és kívánom. Jobban ki vagyok rá éhezve, mint bármilyen ételre, pedig a napokban nem is ettem sokat. Mire felébredek, mellettem van az étel, amit Kame valahonnan szervált, de Ő sehol.

- Gyere edzeni, mert kijössz a gyakorlatból. – jelenik meg ördögöm a szobába. Rideg, kerüli tekintetem, mosolya elveszett a semmibe. Megrándítom a vállam.

- Tudod mit, addig nem, ameddig be nem fejezed ezt, és nem lesz minden olyan, mint eddig.

- Már sose lesz olyan, mint az előtt. – előkap a zsebéből egy almát, megtörli a pólójába és beleharap. Szája oldalán lefolyik az alma leve, végigcsorog állán. Megint bűnbe esek, hipnotizálnak csodás ajkai. – Mit bámulsz? – még a bunkózása se tud kizökkenteni. Elindulok felé, persze Ő elkezd hátrálni, de csak addig, ameddig a falnak nem nyomódik. Cicázok vele, először hozzásimulok, majd buján lenyalom szájáról lecsorgó almalevet és elveszem tőle a gyümölcsöt. Visszasétálok az ágyamhoz, miközben nagyot harapok a finom gyümölcsből. Mire odafordulok, Kame már megint eltűnik.