3.

Nyikorgásra ébredek. Nem merem kinyitni a szemem, de egy hang rákényszerít.

- Keljél fel. Itt a reggelid. – szinte már dobja a tálcát felém. Belerakom az ölembe, felnézek rá, de hűlt helyét se látom. Az ajtó megint kattan, jelezve, hogy nem mehetek ki most se. Letévedek a tálca tartalmára, ami egy megszáradt kenyérszeletet és egy bögre, fehér löttyöt, legnagyobb valószínűséggel tejet tartalmazott. Bár ki tudja, hogy ezen az Istenverte helyen még milyen ital lehet fehér. Megszagolom és arcom egyből fintorra húzódik.

- Mi ez? – ordítom ki, hátha meghallja a fiú. – Kérlek, gyere vissza. – most először érzem magam kétségbeesetten. Hiányzik valakinek a társasága, megrémít, hogy egyedül vagyok ezen a rideg helyen. Nem vagyok társaságközpontú, de kifejezetten érzem hiányát egy embernek. Mivel itt egy normális élőlény sincs, be kell érnem egy ördöggel, vagy mivel, de ő sem képes velem foglalkozni. Bár nem ismerem, de úgy gondolom, kerül engem. Nem tudom miért, de ki akarom deríteni.

  Ekkor megjelenik. – Ezt hogy csináltad? Még mit tudsz? – érdeklődve tekintek rá. Válaszra se méltat, csak kiveszi a kezemből a bögrét és megissza a tartalmát. – Hééé!

- Mi van? Te kérdezted mi ez, gondoltam nem ízlik, akkor megiszom én.

- Nem így értettem, de végülis mindegy. Amúgy mi volt az?

- Likőr.

- Nincs valami, ami kevésbé alkoholos és nem víz? – titkon remélem, hogy van egy kis teje, mert most nagyon megkívántam.

- Nincs. – leteszi a tálcára a bögrét. Már épp indulna ki, de nem engedem. Először kezemmel akarom megragadni, de nem merem, végül csak szavakkal próbálkozok. – Maradj légy szíves.

- Minek?

- Unatkozok.

- Nekem viszont van jobb dolgom is, minthogy itt beszélgessek veled. – kezét kitartja és újra  egy kattanást hallok. Puszta kezével kinyitotta a zárat, anélkül, hogy hozzáért volna bármihez is. Kimegy, és becsapja maga után, de most nem zárja lakatra. Kapva az alkalmon kimegyek utána. – Minek követsz? – idegeskedik. Tetszik, hogy bosszanthatom. Már hiányzott egy ilyen az életemből.

- Ebben a pokolban van valami érdekes dolog is, vagy ti egész nap csak unatkoztok?

- Te nem tudsz semmit rólunk.

- Akkor legalább mond el azt, amit tudnom kéne rólatok. Így nem fogok semmire menni, hogy bezársz négy fal közé és egy szót se szólsz hozzám. Ezzel maximum annyit érsz el, hogy megőrülök.

- Legyen. – nyögi ki hosszas gondolkodás után. Leülök mellé a kanapéra és a lobogó tűzet bámuljuk. Pár perces néma csend után belekezd. – Azóta ismerlek, mióta megtetted azt a bizonyos dolgot. Minden mozdulatodat láttam, megismertem szokásaidat.

- Ez azt jelenti, hogy meztelenül is láttál? – szégyellem el magam.

- Fúj, dehogy. – rázza meg magát. Megnyugszom. – Ne szakítsz félbe, mert be is fejezhetem, ha úgy gondolod.

- Nem, folytasd.

- Szóval, én már tudtam előre, hogy meg fogsz halni. Becslésem percre pontos volt, és amikor megjelentél, úgy terveztem, hogy nem foglak egyből letámadni, hanem megvárom, míg te találsz rám. Hát ez most be i következett. Amúgy meg még te fent voltál, addig én összegyűjtöttem neked pár bútort, meg minden. Bár a legínségesebb időben jöttél ide. Mostanában elég nagy zavargások vannak itt, és hogy tudd, ez mind miattad van.

- Mert? – kikerekednek a szemeim.

- Mert te nem olyan vagy, mint a többi. – látom rajta, hogy itt be akarja fejezni a beszédet. Belenézek fekete íriszébe, és várom a folytatást, de semmi.

- Mi vagyok én? – farkasszemet nézek vele.

- Ennyi információ bőven elég volt neked mára. – ál fel.

- NEM! – pattanok fel idegesen. Visszalököm az ülőgarnitúrára és közel hajolok hozzá. – Van időm, azt hiszem, neked sincs elfoglaltságod, szóval hajrá! Volt elég időd, hogy átgondold, mit is mondj nekem. – elengedem ingjét és ellököm magamtól.

- Ribanc. – csúszik ki a száján. Először azt hittem, rosszul hallok, aztán leesik, mit is mondott. Azt hittem viccel, de arcán komolyság van. Az asztalon ott volt a bögre a tálcával együtt. Nem is gondolkodtam, odaléptem és felkaptam a bögrét, majd tiszta erőmből nekihajítottam az ördögnek. Ezt a tettemet az első adandó pillanatban megbántam. Fején koppan a tárgy, ami ripityára törik. Elkezd vérezni, én azonnal odamegyek, hogy megnézzem a sebet, de eltűnt. Ő még mindig fogja a fejét, ahol eltaláltam és iszonyat mérges rám – Én nem akartam, ne haragudj. – könnyezem. Félelmemben térdre rogyok, nem tudhatom mi vár rám, hisz Ő egy ördög. Akár olyan sebeket is ejthet rajtam, közben olyan erősségű fájdalmat okozhat nekem, amit még elképzelni is nehéz.

- Takarodj innen, még mielőtt bármit is tennék veled. – rám se mer nézni. Nem habozok. Felállok és beszaladok a szobába. Becsapom az ajtót és levetem magam az ágyra.

Két órán keresztül sírok, hol erősebben, hol gyengébben, mire álomba merülök.